A rendszer a rossz, nem az egyének

Azt mondják nekem, hogy ne gondoljam, hogy minden férfi rossz csak azért, mert férfi.

Nos, nem is gondolom. Sőt: ahogy ez a cikk is írja, a legtöbb férfi tényleg nem gonosz ember, hanem a rendszer a rossz. A rendszer, ami történelmileg arra épült, hogy a nők ingyen házimunkát végeznek és a férfiak kapják a pénzt és a társadalmi megbecsülést, és amiben ma is a törvényhozók 90%-a férfi. A rendszer a rossz, nem az egyének. Erről kell beszélni, ezt kell megváltoztatni, hogy mindenkinek jobb legyen élni.

***

Azt mondják nekem, hogy a nők választják maguknak a sorsukat, hogy “legtöbb esetben maguk kényszerítik bele a megalázó, vagy csak alantas szerepbe magukat”.

Nem. Nem és nem. Szerintem egyáltalán nem mondható “szabad választásnak” az, hogy az anyám feleség, háziasszony és főállású anya akart lenni annakidején. (Egyébként ezt ma már ő is így gondolja, sokat beszélgettem vele erről.) Hogy is lett volna ez szabad választás, mikor akkoriban egy nő számára nem nagyon volt más életpálya? Vagy ha volt is, a családja és a tágabb környezete nem, vagy alig támogatta volna pl. abban, hogy egyetemet végezzen és mondjuk politikus/fizikus/vadászpilóta legyen, vagy akármi más, ami “nőietlen” szakmának számít? Miféle szabad választás az, ha gyerekkortól kezdve azt sulykolják az emberbe, hogy “aztán vigyázz, hogy jól válassz férjet”, meg “hogy lesz így belőled jó háziasszony?”, meg “majd ha gyereked lesz, te is megtudod”, meg “nők nem lehetnek vadászpilóták/focisták/villanyszerelők/miniszterelnökök/stb., ne is próbálkozz, kislányom, inkább keress egy gazdag férjet”?

Szerintem ez egyáltalán nem szabad választás, hanem kényszerek között mozgás. Az, hogy anyám ezt a felfogást elfogadta és magáévá tette, sőt képviselni kezdte, még nem jelenti azt, hogy ez szabad választás lett volna. Ugyanígy, voltak olyan fekete rabszolgák, akik elfogadták, hogy ők és társaik alacsonyabbrendűek, ettől még nem lett igazuk és nem vált a rabszolgatartás morálisan helyessé. Attól, hogy vannak nők, akik magukat alacsonyabbrendű szerepre kényszerítik és ebben jól érzik magukat, még nem válik a nők megalázása és/vagy kihasználása morálisan helyessé.

***

És ugyanezt gondolom a cigány magyarokkal kapcsolatban is. Azt mondani, hogy a cigány magyarok maguk tehetnek a sorsukról, mert látod, az XY (tetszőleges cigány származású ismerős) is ki tudott törni, szűklátókörű megállapítás. Attól, hogy egy vagy két szerencsésnek sikerült (pl. néhány nő már az anyám fiatalkorában is lehetett vadászpilóta), még nem jelenti azt, hogy nem létezik intézményes elnyomás, amiben a többség szenved és nem tud kitörni. A cigány magyarokat (vagy a nőket) hibáztatni az élethelyzetükért, amiben vannak, valójában áldozathibáztatás. Mind a cigány magyarok, mind a nők hátrányból indulnak az életben abból kifolyólag, hogy cigány magyarnak vagy nőnek (vagy esetleg cigány nőnek, dupla hátrány!) születtek, és egy életen keresztül viselniük kell ennek a bélyegét. Hogy akármit csinálnak, az alapján ítélik meg őket elsősorban, hogy cigányok vagy nők, nem pedig az elért eredményeik alapján.

Én ezt a saját bőrömön tapasztaltam, és nagyon sokszor még manapság is tapasztalom. Nekem ilyen szempontból viszonylag könnyű átlátni a helyzetet, megérteni az elnyomást. Sokkal nehezebb lehet egy fehér, középosztálybeli férfi számára, mivel ő nem cigány, sem nő (sem homoszexuális, sem értelmi vagy testi fogyatékossággal élő, sem hajléktalan, sem néger stb., mert őket ugyanúgy sújtja valamilyen előítélet a csoport-hovatartozásuk miatt). Ő sosem tapasztalta meg, milyen elnyomva lenni. Soha senki nem ítélte meg őt a csoport-hovatartozása alapján és sorolta be egy sztereotipikus kategóriába, amiből nem lehet kitörni (talán csak a feministák, de őket könnyű elkerülni…). Soha nem érte őt diszkrimináció a rendszer és az emberek (a többség) részéről. Sosem mondták rá, hogy ő ezt biztos nem képes megcsinálni, mert ő “csak nő” vagy “csak cigány”. Nem is tudja, ez milyen megalázó.

És mi ezt rendszeresen, napi szinten megtapasztaljuk.

Advertisements