Nemi polarizáció

Itt pedig szeretnék bevezetni még egy új fogalmat: a társadalmi nemi kettéosztást (a szociológiai szakirodalom gyakran a “nemi polarizáció” kifejezést használja rá). A társadalmi nemi kettéosztás (polarizáció) fogalmának lényege, hogy amint azt itt elmagyaráztam –, az egyén biológiai neme előre elrendeli, milyen társadalmi nemmel kell rendelkeznie. A társadalmi nem pedig magában foglalja a megengedett és kizárt lélektani tulajdonságokat, önkifejezési módokat, szexuális vágyakat, sőt még azt is megnehezíti vagy megkönnyíti, hogy az illető a számára legmegfelelőbb szakmát válassza. Ez, mivel a biológiai nemet alapvetően kétpólusúnak tekintjük, a társadalmi nemet is két, és csak két különálló csoportra osztja. Ha valaki nem felel meg az előírásoknak (nem illik bele a két csoport egyikébe vagy nem veszi magára a biológiája alapján rá kiosztott társadalmi nemi tulajdonságokat), akkor neki garantáltan problémái lesznek a társadalomba való beilleszkedéssel.

Ez a gyakorlat, nyugodtan mondhatjuk, évezredek óta része az ember mindennapi életének. Mi vele mégis a gond?

(1) Biológiai kétféleség?

A legelső probléma az, hogy az ember biológiailag sem csupán kétféle abban az értelemben, hogy az egyik típus képes megtermékenyülni és szülni, a másik pedig képes megtermékenyíteni. Ott vannak például a hermafroditák, valamint a meddő férfiak és nők, akik számára köztudottan problémás, hogy beilleszkedjenek a kétpólusú társadalmi nemi kategóriákba. De mondjuk, hogy ők a kissebbség. Ha viszont a biológiai vonatkozásnak a testmérethez kapcsolódó részét nézzük, azaz hogy a férfiak átlagosan nagyobbak és erősebbek, mint a nők, akkor még több gondban lévő egyént kell számba vennünk: az alacsony, gyenge testfelépítésű férfiakat és a magas, erős fizikumú nőket — és ez a csoport talán kisebbség, de igen népes kisebbség. Ők szintén gondban vannak, amikor a hagyományos társadalmi nemek között próbálnak helyet keresni maguknak. Csak hogy néhány ilyen problémát említsek: identitásválsággal, önbizalomhiánnyal küzdhetnek azáltal, hogy nem képesek megfelelni az elvárásoknak, extrémebb esetekben kitaszítottakká válhatnak, sőt a (heteroszexuális) párválasztás során is jelentős hátrány éri őket. Bármely, csupán biológiára alapuló nemi különbséget is veszünk, mindig akadnak alóla kivételek, akik számára az ez alapján való két csoport valamelyikébe való beilleszkedés nyilvánvaló gondot fog okozni.

(2) A társadalmi nem a biológiai nem következménye?

Most lépjünk eggyel tovább. Nincs végleges tudományos bizonyítékunk arra, hogy az egyén biológiai nemének következményei lennének a pszichés és viselkedésbeli tulajdonságok. Ezen tulajdonságok a társadalmi nemből (a környezet és kultúra hatásából) ugyanúgy levezethetők. Empirikusan ezt azzal a megfigyeléssel is igazolhatjuk, hogy mennyit változott a “férfias” és “nőies” tulajdonságok, elvárt viselkedési mintázatok összetétele az elmúlt kb. 200 évben. A viktoriánus nőtől elvárták, hogy csak és kizárólag a férje és gyermekei által teljesedjen ki, míg manapság (ha nem is minden gond nélkül, de) lehetséges egy nő számára, hogy tanuljon és dolgozzon, karriert építsen, önmagát eltartsa, sőt akár az is, hogy a gyermekét egyedül nevelje. A viktoriánus nő számára elképzelhetetlen volt, hogy saját szexuális vággyal rendelkezzen — a női szexualitás csupán a férfi szexualitásával együtt, akörül kibontakozva és annak vonatkozásában volt értelmezve. Manapság (bár a női szexualitásra még mindig erősen rányomja bélyegét a férfi szexuális igénye, de) a nők számára is elfogadott, hogy kifejezzék és megéljék saját szexualis vágyaikat és igényeiket. De a férfiaktól elvárt lelki és viselkedési tulajdonságok is változtak az idővel (talán nem annyira drasztikusan, mint a nők esetén), például ma már nem teljesen elfogadhatatlan az, ha az apa marad otthon szülési szabadságon és gondozza az újszülöttet (bár még mindig nem vált általános gyakorlattá). Ha az elvárt férfias és nőies lélektani tulajdonságok és viselkedésformák biológiailag elrendeltek lennének, nem változhattak volna meg az elmúlt 200 évben ilyen alapvetően. De még ha bizonyos viselkedési mintázatoknak találnánk is biológiai, genetikai alapot, két és csak két csoport létezését megkövetelni, és mindenkit ezekbe kötelező jelleggel besoroni a statisztikai kivételeket mindig negatívan fogja érinteni.

(3) A statisztikai kivételek


aaaaaah

Olyan kisebbségi csoportokról van szó, akik valamilyen okból nem tudnak vagy nem akarnak beilleszkedni a két elvárt társadalmi nemi kategória egyikébe. Ide tartoznak a homoszexuális, biszexuális, transznemű, sőt transzvesztita egyének ugyanúgy, ahogy azok a kisgyerekek, akik nem alkalmazkodnak az előírt viselkedésformákhoz (“lányos” fiúk, “fiús” lányok). Továbbá ide tartoznak a feministák, legyenek nők vagy férfiak, mivel ők aktívan szembehelyezkednek a kultúra társadalmi nemi elvárásaival, de még azok a férfiak és nők is, akik egyszerűen csak a másik nemhez társított viselkedésformákat választják, például a családot a karrierre lecserélő nők vagy a karriert a családra lecserélő férfiak. Az okok sokfélék lehetnek (például testi, identitásbeli vagy erkölcsi konfliktus az elvárt szerepekkel kapcsolatban), azonban a fenti esetek mind egyeznek abban, hogy számukra nem természetes a test biológiai nemének és a lélek társadalmi nemi hovatartozásának (és az ebből következően elvárt viselkedési mintázatoknak vagy szexuális beállítódásnak) a megfeleltetése.

(4) Korlátozott egyéni szabadság

Most viszont tekintstünk el a kisebbségek lététől, és tegyük fel, hogy valóban csak két kizárólagos kategória létezik, az egyik a biológiailag hímnemű, társadalmi szerepét tekintve férfi, akit szexuális irányultsága a nők felé vonz, a másik pedig a biológiailag nőstény, társadalmi szerepét tekintve nő, akit szexuális irányultsága a férfiak felé vonz. Még ha tényleg csak ez a két kategória létezne, akkor sem lenne humánus a lelki tulajdonságok és a viselkedési mintázatok egy részét kizárólagosan csak az egyikhez, egy részét pedig kizárólagosan csak a másikhoz társítani. Az, hogy minden egyes személynek meg kell felelnie a két társadalmi nemi kategória közül az egyiknek, felveti az egyén személyes szabadságának és az emberi lehetőségek korlátok közé kényszerítésének problémáját. Vegyük például azt a társadalmi nemi kettéosztást, hogy az önállóság férfias, a kötődés pedig nőies tulajdonság, és nem fordítva. Tény, hogy minden egyes emberre jellemző az önállóságra és a kötődésre való hajlam is (ahogy az is, hogy a társadalom egészéhez kötődve, abban mégis önálló egységet képeznek), a hagyományos és kizárólagos hozzárendelése ezen tulajdonságoknak egyik vagy másik nemhez azt eredményezi, hogy az adott egyén számára mindenképpen problémát fog okozni, hogy (legalábbis valamilyen mértékben) nem képes megfelelni az elvárásoknak. Ugyanez a helyzet például a “férfias” racionalitással és a “nőies” érzelmességgel: mindkettő általános emberi tulajdonság; ha egy személy számára tiltott vagy legalábbis megkérdőjelezendő, hogy rendelkezzen valamelyikkel, az azt jelenti, hogy a szabad önkifejezés lehetőségétől fosztottuk meg.

(5) Társadalmi nemi kettéosztástól a nők elnyomásáig

Az alapvető megkülönböztetés a nőies és a férfias szerepek között elősegíti, sőt megalapozza a férfiak kezében összpontosuló hatalmi viszonyok fennállását és továbböröklődését.

Intézményes szinten a társadalmi nemi kettéosztás azt eredményezi, hogy a munkamegosztás nemi alapokon szerveződik: a fizetett, otthonon kívül végzett munka “férfias”, a fizetetlen, otthon végzett (háztartási-gyereknevelési) munka “nőies”. Továbbá ugyanilyen kettősséget tapasztalunk, ha a fizetett munkát végző nők és férfiak tipikus szakmáit és bérezését nézzük: a tipikusan “férfias” munka magas szakmai felkészültséget igényel és jól fizetett, a tipikus “nőies” munka ezzel szemben inkább szociális képességeket igényel és rosszul fizetett. Az, hogy az egyén által végzett munka a társadalmi nem függvénye, a társadalmi nem pedig a biológiai nem függvénye, együtt oda vezet, hogy a munka ilyen módon való felosztása természetesnek látszik, és nem tűnik szükségesnek e gyakorlat megváltoztatása (és például a fizetett szülési szabadság bevezetése, illetve összegének megnövelése). Ebből a munkamegosztási kettősségből, és e kettéosztás megkérdőjelezhetetlenségéből pedig kialakul és fennmarad egy társadalmi hierarchia, melyben a nők számára nem érhető el a gazdasági és politikai hatalomgyakorlás.

Az emberi psziché szintjén a társadalmi nemi kettéosztás oda vezet, hogy az egyén lelki világa “férfias”, illetve “nőies” önazonossággal és személyiséggel fog rendelkezni. Vagyis az, hogy az egyén elsajátítja a kultúra által “férfiasnak” vagy “nőiesnek” bélyegzett jellemvonásokat (és elutasítja azokat, melyek a másik nemre jellemzőek), kialakítja az emberek pszichológiai kettősségét. Mivel a hatalomvágy hagyományosan “férfias”, a behódolás pedig hagyományosan “nőies” tulajdonság, a férfi pszichével és a női pszichével a hatalom és az alárendeltség is együtt jár, méghozzá (androcentrikusan) ebben a sorrendben. A férfiak hajlamosak lesznek az uralkodás körül, míg a nők az alkalmazkodás körül rendeződő személyiséget kialakítani, ráadásul azok, akik ezektől a mintázatoktól eltérnek, pszichiátriai esetnek fognak minősülni (vagy legalábbis sokáig annak minősültek, ma inkább már csak furcsán nézünk rájuk vagy kirekesztjük őket). Így válik a társadalmi nemi kettéosztás a férfi dominancia melegágyává az emberi pszichék szintjén.

Végezetül pedig az ideológiai szint: amikor a társadalmi nemi kettéosztás természetesnek (sőt, biológiailag elrendeltnek) kikiáltása azt vonja maga után, hogy még a legüvöltőbb nemi egyenlőtlenséget is úgy értelmezzük, mint csupán nemi különbözőség. Egy kicsit másképp megfogalmazva: a társadalmi nemek létezésének követelménye megengedi, hogy a nemek társadalomban betöltött helyzetének egyenlőtlenségét a patriarchátus szemüvegén át egyenlőségnek lássuk. Ez történik akkor, amikor az egyébként Isten színe előtt egyenlőnek mondott nők nem tölthetnek be vezető pozíciót a vallásban; amikor olyan tudományos elméletek születnek, melyek a társadalmi szerepeket biológiailag adottként értelmeznék és ezáltal stabilizálnák; amikor a választópolgárok helyesnek tartják, hogy a törtvényhozóknak jóval kisebb százaléka nő, mint ahány nő a társadalomban él; vagy amikor gyakorlatilag minden második reklám a női test szexuális vonzerejére építi hatékonyságát. Mindezekre a példákra a patriarchátus szemüvegén át nézve csak a nemek közötti különbözőség megtestesülését látjuk; a szemüveget levéve (a patriarchátus létezését tudomásul véve) azonban kiáltó egyenlőtlenségeket tapasztalunk.

(6) Ökológiai egyensúly és világbéke

A fenti humanista és feminista kritikákon kívül van még egy általános erkölcsi kritika is a társadalmi nemi kettéosztással kapcsolatban, mely e kulturális gyakorlat emberellenes és nőellenes vonásait egyszerre támadja. Ezen erkölcsi kritika lényege, hogy mivel az emberi értékek és emberi élettapaszalatok két, egymást kizáró kategóriába, a férfias és nőies kategóriájába vannak osztva, nemcsak hogy a kultúránk a férfiak teljhatalmában van és marad, de ráadásul a kultúra maga a férfias értékrend medrében folyik. Mivel a férfias értékrend a háborúzást hangsúlyozza a békekeresés helyett, a kockáztatást az odafigyelés helyett, a természet leigázását a természettel való harmóniában élés helyett, így amikor társadalmi és globális döntésekre kerül sor ebben a szellemben, veszélybe kerül az emberiség túlélése — vagy mert kiirtjuk egymás és önmagunkat, vagy mert elpusztítjuk a környezetet és a bolygót.

Forrás: Sandra Bem — Lenses of Gender

Advertisements