Elnyomás

(English version here.)

Elnyomásnak hívom azt, amikor emberek egy csoportja a csoporthovatarozása miatt valamilyen hátrányt szenved az életben. Ez a csoporthovatartozás általában valamilyen veleszületett tulajdonság (pl. a nem vagy a nemzetiség), de néha választás kérdése (pl. a vallás esetén).

***

Az elnyomás rendszerszintű dolog. Ez azt jelenti, hogy ha megmérjük az elnyomott csoport tagjainak hátrányát (pl. hogy mennyi pénzt keresnek), és vesszük az átlagot, akkor ez az átlagérték alacsonyabb lesz, mint a nem-elnyomott csoport átlaga. Ettől függetlenül azonban előfordulhat, hogy egy-egy személy az elnyomott csoportból többet keres, mint a nem-elnyomott csoport átlaga: de ettől még az elnyomás ténye (a két átlag közötti eltérés) nem változik.

Ezért nem helyes az az állítás, hogy “a nők nincsenek is elnyomva, elvégre én ismerek olyan nőt, aki többet keres, mint én, aki férfi vagyok”. Attól, hogy vannak egyének, akik kilógnak az eloszlásból és nagyon messze esnek az átlagtól, még az átlagok közötti eltérés nem szűnik meg.

Amint látjuk, az elnyomást lehet mérni, és a társadalomtudósok valóban mérik is már jóideje. Természetesen meg lehet kérdőjelezni mind a módszereiket (vajon jó kérdéseket tesznek-e föl? vajon jó mennyiségeket hasonlítgatnak-e össze?), mind a következtetéseiket (egy megfigyelt effektus általában több okra is visszavezethető, és az adott tudóson múlik, hogy melyik magyarázatot részesíti előnyben). De még ezzel együtt is igaz, hogy ha több, egymástól teljesen független kutatócsoport ugyanarra az eredményre jut, akkor ott nagy valószínűséggel tényleg történik valami fontos.

Tehát igenis van módszer az elnyomás mérésére. Ezért nem csak arról van szó, hogy én bekattantam és azt szajkózom folyton, hogy a nők el vannak nyomva… és még csak nem is arról van szó, hogy te éppen hiszel-e nekem vagy sem. Az elnyomás tényét több évtizednyi alapos társadalomtudományi kutatás támasztja alá.

***

Ettől függetlenül azonban, hacsak nem vagyunk szociológusokkal vagy emberi jogi aktivistákkal körülvéve, nagyon ritkán esik szó az elnyomásról (sajnos). Egy átlagember, akit csak kevés elnyomás sújt (vagy semennyi), éppen ezért nagyon nehezen veszi észre, hogy egyáltalán létezik ilyesmi. Elvégre ez valaki más problémája, nem az övé.

Én magam sem tudtam róla egészen sokáig, hogy létezik rendszerszintű elnyomás. Azért persze éreztem, hogy valami nincs rendben a világgal, például nem értettem, miért gondolja azt a fizikatanárom, hogy belőlem legfeljebb tanár lehet, míg a fiúkból kutató meg mérnök meg nobeldíjas. De egyáltalán nem volt része a közbeszédnek az, hogy a rendszer kiknek kedvez és kiknek nem. Körülöttem mindenki meg volt győződve arról, hogy a világ egy alapvetően igazságos hely, ahol mindenki azt kapja amit megérdemel. Ebben a paradigmában a hajléktalan önhibájából lett hajléktalanná, és a cigány magyarok is azért élnek tömegesen mélyszegénységben, mert nem tudnak tisztességesen dolgozni. Évekig nem jutottam el addig a következtetésig, hogy meg lehet kérdőjelezni a rendszert magát.

Először a nők rendszerszintű elnyomását értettem meg, ahogy elkezdtem (elsősorban angolul) olvasni a patriarchátusról és az androcentrizmusról. Hogy egyáltalán nem személyes döntések sorozata az, hogy a nők a mai napig másodrangú állampolgárok. A nők elnyomása volt az az elnyomás-fajta, ami számomra is gyakran testközelbe jött, így ezt viszonylag könnyű volt átlátni.

De itt nincs megállás. Ha az ember egyszer rájön, hogy a rendszerről magáról gondolkodjon, és azt megkritizálja, onnantól kezdve már csak egy apró ugrás észrevenni más visszásságokat is (és a patriarchátus után például a kapitalizmust is megkritizálni).

***

Az egyik legnagyobb horderejű dolog, amire rájöttem, miután egyenként végiggondoltam a különböző fajta elnyomásokat, hogy ezek mind összefüggnek. Nem lehet különválasztani a szexizmust a rasszizmustól, vagy az ableizmustól (a testi/mentális betegséggel élők elnyomását), vagy a klasszizmustól (osztályalapú elnyomás, a szegények elnyomása). A rendszer, amiben élünk, egyszerre nyom el egy csomó különböző tulajdonság mentén különböző csoportokat. Az ok persze különböző (bőrszín, nem, szexuális orientáció, vagyoni helyzet stb.), és ezért kézenfekvőnek tűnik ezeket külön problémákként kezelni. De ezek egyáltalán nem külön problémák: ezek ugyannak a rendszernek az igazságtalan megnyilvánulásai.

All-I-Want-for-Christmas

És ez azért nagyon fontos, mert ez talán az egyetlen esélyünk arra, hogy a rendszert valaha gyökeresen megváltoztassuk. Az elnyomott csoportok egyesével, önmagukban, mind csak kisebbséget alkotnak. Ha viszont fölismernénk, hogy mindannyiunkat ugyanaz a rendszer nyom el, csak más-más okból kifolyólag, és közösen próbálnánk föllépni, akkor hirtelen mi lennénk a többség.

Talán nincs is olyan messze ez az új világ.

***

Kapcsolódó bejegyzések:

A rendszer a rossz, nem az egyének
Közmunka, vagy amilyen elnyomó rendszert akartok
Az elit
Feminizmus, rövid bevezetőszerűség
Akkor még egyszer a szexről és a háborúról
Marxizmus
Neokonzervativizmus
Nemi polarizáció

Angolul:

All oppressions are connected
Women leaders
The Establishment