Világháború

Valaki megkérdezte: “Szerinted se lehet elkerülni a világháborút?”

Lehet, hogy nem. De lehet, hogy igen. Nem látok a jövőbe. A jelenlegi világpolitikai eseményeket sem tudtam volna megjósolni (senki sem tudta volna, még az amerikai elnök sem, épp ezért tartunk ott, ahol…). Viszont itt is azt gondolom, hogy a dolog még ennél is bonyolultabb, mivel ugye figyelembe kell venni a globális felmelegedést. Ha a világpolitika történetesen tökéletesen békés lenne, akkor is elkerülhetetlen lenne, hogy embermilliók meneküljenek el az otthonukból a következő néhány évtized során amiatt, hogy az otthonuk lakhatalanná válik (elsivatagosodik, elönti a tenger stb.) Nyilván a kaotikus világpolitika (és egy, az emberek közötti egyenlőtlenségekre alapuló gazdasági rendszer, a kapitalizmus) nem segít a helyzeten. De problémák így is, úgy is lesznek, amit meg kell majd oldani.

Hozzá kell tennem azt is, hogy az eredeti kérdés egy Magyarországon élő személytől származik. Bár a párizsi terrortámadás óta itt, Nyugat-Európában is feszültebb a hangulat, itt ugyebár nem folyik népriogató propaganda minden létező közmédiából. Ennek megfelelően az emberek nem rettegnek, és nem nagyon tesznek föl ilyen kérdéseket. Inkább próbálják higgadtan átgondolni a dolgot, meglátni az összefüggéseket, keresni a lehetséges megoldásokat, kiutakat. De hát ugye kedves kis hazánkban fenn kell tartani a fenyegetettségérzést, különben hogy lesznek majd az emberek utólag hálásak dicső nagy vezetőinknek, akik elhárították ez a veszélyt is? (Vö: “Sikeres a magyar kormány menekültpolitikája”)

De nem erről akartam beszélni, hanem arról, hogy gondolok én egy esetleges világháborúra (egy valódira, nem egy propagandacélból vizionáltra).

***

Számomra nyilvánvaló, hogy az én eddigi békés, jólétbeli életem egy óriási kiváltság, amiért nem győzök eléggé hálás lenni. Ha holnap meghalok, már akkor is túl kiváltságos életem volt a világ nagyrészéhez képest.

Számunkra, jólétben, békében élő fehér európaiak számára nyilván borzalmasnak  tűnik egy háború lehetősége. De gondoljunk arra, hogy hány millió ember él évek, évtizedek óta háború sújtotta országban… Vagy olyan országban, aminek a gazdaságát és erőforrásait a mi jólétünk érdekében kizsákmányolja a globális kapitalizmus. El tudom képzelni, hogy egy 10 éves thai szexrabszolga kislány, vagy az elefántcsontparti csokoládéültetévnyeken dolgozó gyerekrabszolga szemével nézve nem is lenne olyan rossz, ha a sok fehér nyugati ember kiirtaná egymást egy világháborúval, őket meg végre békén hagynánk. Feltéve, hogy lesz világháború, és feltéve, hogy bárki túléli, még az is elképzelhető, hogy a világ jobb hely lesz utána. Én, elnézve a borzalmakat, amiket a fehér ember szabadított és szabadít a világ többi részére évszázadok óta, néha rezignáltan arra gondolok, nem is lenne olyan rossz, ha végre kiirtanánk magunkat, és hagynánk a jelenlegi rabszolgáinkat végre szabadon élni…

(Oké, oké, nyilván jobb lenne, ha nem lenne világháború, mindenki életben maradna, és végre megfizetnénk azt az irtózatos mennyiségű kártérítést, amivel az évszázadok során elrabolt erőforrásokért tartozunk nekik.)

Szóval nem tudom, mi lesz a jövő, és nem akarok rettegni.

Hálás akarok lenni az életemért, amit eddig kaptam. Az életemért, ami nagyrészt más emberek áldozatos munkája által lehetett ilyen jó és “civilizált”. Akik egy életen át robotoltak a földeken vagy egy gyárban, akik ma is rabszolgaként dolgoznak a “harmadik világban”, hogy nekem legyen mindenféle elektronikus kütyüm. De a magyar közszféra dolgozóinak is, az ápolónőknek, akik éhbérért dolgoznak éjjel-nappal, biztosítva, hogy az én életem meg legyen mentve, ha bajom történik. A tanároknak, akik szintén alul vannak fizetve ahhoz képest, hogy milyen mértékben járulnak hozzá a köz és az én javaimhoz. Tehát nekik vagyok hálás, azoknak az embermillióknak, akik az én életemet ilyen kiváltságossá tették az ingyenmunkájuk által. (Ide tartozik az édesanyám is!)

***

A helyzetet lehet egyébként optimistán is szemlélni. Az egyik legjobb könyv, amit olvastam a témában, bár összefoglalja a globális kapitalizmus minden szennyét, és hogy mi volt a kapitalisták szerepe a globális felmelegedés jelenlegi borzalmas növekedésében, azzal zárul, hogy van remény: ugyanis mozgolódnak a tömegek, akiket a jelenlegi rendszer kizsákmányol (mindenfajta elnyomás mentén, akár
gazdaságilag, akár etnikailag, akár nemi alapon). Akárhova nézel, az emberek felvonulnak és tüntetnek, ki-ki a saját érdekéért: az USA-ban a feketék meg a nők (meg most már az egyetemisták is), Nyugat-Európában a fiatalok tüntetnek az olajcégek ellen egyfolytában, aztán ott volt az Arab-tavasz, szóval az emberek a világ minden táján kezdik felemelni a hangjukat.

establishment

A könyv szerzője szerint ezek a hangok jó eséllyel találkoznak hamarosan, mivel a globális felmelegedés egy olyan veszély, ami mindannyiunkat érint, és ezért szükségszerűen egyesíteni fogja az embereket világszerte.

Nyilván jelen pillanatban ez is illúzió. De én azért csak elmegyek fölvonulni nov. 29-én az ENSZ-klímacsúcs miatti tüntetésre.

Advertisements