Marxizmus

Tegnap kiderült, hogy egyes konzervatív firkászok számára nem világos, mi az a marxizmus (illetve, hogy miért ellentétes a neoliberalizmussal). Ennek apropóján szeretném ezt most itt elmagyarázni. Ahogy a neoliberalizmusról szóló bejegyzésemben, itt is igyekszem világos és könnyen követhető lenni.

Az ipari forradalmat és a felvilágosodást követően a nyugati világban a feudalizmust* felváltotta a kapitalizmus. A kapitalista berendezkedésű államokban a gazdaságot a tőke forgása jellemzi: akinek valamilyen érték van a tulajdonában (ez lehet pénz, ingóság vagy ingatlan, de minél értékállóbb, annál jobb), az ezt az értéket befektetheti. A befektetés eredményeképp (ha minden jól megy) az eredeti érték megtérül, továbbá nyereséget is hajt a gazdájának.

*A feudalizmus (vagy hűbériség) olyan társadalmi függésrendszer volt, melyben a hűbérurakat és a hűbéreseiket a földtulajdonnal járó járadékok kapcsolták össze. A hierarchia csúcsán általában a király állt, akinek hűbéresei maguk is hűbérurak voltak mások fölött. A rendszer legalján a jobbágyok voltak, akik a földet megművelték és adót fizettek a terményből uruknak.

Vegyünk egy egyszerű, nem túl modern példát. Ha valakinek van száz egység pénze (mondjuk százezer forintja), abból vehet tyúkokat, amiket egy évvel később eladhat. Az egy év során a tyúkok tojásait is eladhatja a piacon: az év végén tehát a százezer forinton kívül még a tojásokból származó bevétel is az ő birtokában lesz, ez a nyeresége. Igaz, hogy ehhez a tyúkokat táplálni és gondozni kellett, a tojásokat pedig elvinni a piacra, tehát a befektetés megtérüléséhez és a nyereséghez az illetőnek munkát is be kellett fektetnie.

tojas

Ha valakinek azonban százezer forintnál is több tőkéje van, akkor megteheti, hogy fizet másoknak a tyúkok gondozásáért és azért, hogy kivigye és eladja a tojásokat a piacon. Elegendő mennyiségű tőke esetén a befektetőnek semmi mást nem kell tennie, csak odaadni a tőkét a megfelelő embernek vagy embereknek, akik teszik a dolgukat, és az év végén mind a tőke, mind a nyereség visszatérhet a befektetőhöz (ez esetben természetesen az összeg annyival kevesebb lesz, amennyit a munkásoknak ki kellett belőle fizetni).

E folyamatban kétféle résztvevő van. Az egyik típusú résztvevő a tőkés, akinek nem is kell mást tennie, mint a tőkéjét befeketetni, hogy nyereséghez jusson. A másik a munkás, akinek nincs (annyi) tőkéje, hogy a nyereségből megéljen, és ezért kénytelen elszegődni csirkéket gondozni vagy tojásokat szállítani vagy bármilyen más munkát végezni. Ezért a munkáért természetesen fizetséget kap, ebből tartja fönt az életét.

A marxizmus azon kívül, hogy a tőke forgásának itt felvázolt folyamatát részletesen elemzi, ennél többet is mond. Észreveszi, hogy a két különböző típusú résztvevő a társadalom egészét is alapvetően két nagy csoportra, két osztályra osztja: azokra, akiknek elegendő tőkéjük van ahhoz, hogy a nyereségből fönntartsák az életüket (ők a tőkésosztály), és azokra, akiknek dolgozni kell a mindennapi betevőért (ők a munkásosztály).

Észreveszi továbbá, hogy a befektetés végén akkor juthatnak a tőkések a lehető legnagyobb nyereséghez, ha a nekik dolgozó munkásoknak a lehető legkevesebbet kell fizetni. Ez pedig egy alapvető érdekellentéthez vezet a két osztály között, melyet a marxizmus osztályharcnak hív.

karl-marx-peace-sign-2

Karl Marx és Friedrich Engels 1848-ban adták ki a Kommunista kiáltványt, mely a marxizmus első írásos összefoglalása volt. Ennek alapján alakult meg az Első Internacionálé 1864-ben Londonban. Ez egy nemzetközi egyesülés volt, a különböző országokban működő szocialista, kommunista, anarchista szervezeteket egyesítette magába. Számos konferenciát tartottak Anglia, Svájc, Belgium, Hollandia egyes nagyvárosaiban. 1872-ben az Internacionálé áttette székhelyét az Egyesült Államokba: New Yorkban, később Philadelphiában volt a központja, és itt szűnt meg végül 1876-ban.

A marxizmusra alapuló ideológiák és politikai mozgalmak ezt a helyzetet alapvetően igazságtalannak és embertelennek találják, ezért a munkások érdekében próbálnak föllépni. Egy olyan társadalmat szeretnének, ahol a gazdasági és politikai hatalom nem a tőkések kezében összpontosul, illetőleg ahol nincsenek is tőkések egyáltalán. Egy ilyen társadalomban minden érték köztulajdonban lenne, mindenki annyit kapna a közösből saját használatra, amennyire szüksége van, és mindenki tehetségének megfelelő munkával járulna hozzá a közösség fejlődéséhez és gazdagodásához. Ezt az elképzelt társadalmi berendezkedést nevezték kommunizmusnak. Az első lépés ezen (elméleti!) kommunista társadalom felé a szocializmus lehetne, melyben a javak elosztása még nem a szükségletek alapján, hanem az elvégzett munka mértéke alapján szeveződne.

Fontos, hogy szigorúan válasszuk szét az elméletet és a gyakorlatot. A 20. század folyamán a világban több helyen megkíséreltek létrehozni ún. szocialista államokat, többek között Magyarországon 1945-1989 között. Ezek a probálkozások, mint tudjuk, kudarcot vallottak. Sokan e kudarcok miatt úgy gondolják, hogy a marxizmust mint ideológiát el kell vetni. Mások azonban azt mondják, hogy a kudarc nem a marxizmus alapvető természetéből adódott, hanem a konkrét politikai módszerből (=diktatúra), mellyel megvalósítani próbálták. Elvégre — szól az érvelésük –, Nyugat-Európa országai képesek voltak kialakítani egy olyan rendszert (a szociáldemokráciát), melyben mind a szocialista vonások (közoktatás, ingyen egészségbiztosítás, nyugdíj, lakástámogatások stb.), mind a demokratikus berendezkedés egyidejűleg megvalósult.

marx-marxizmus-kopolitikaantal-attila-20-638Marx, marxizmus, ökopolitika (Antal Attila), forrás itt

De még ha igaz lenne is, hogy egy pusztán marxista alapokra épülő gazdaság alapvetően működésképtelen, és hogy a kommunizmus a gyakorlatban nem megvalósítható, ez még mindig nem jelenti azt, hogy ne kéne egy igazságosabb világ felé törekednünk. Hogy ne gondolkozhatnánk el azon, mit tudnánk a marxizmus elméletéből hasznosítani a magunk számára. Hogy mit kéne belőle elvetni, illetőleg mit lehetne benne másképp csinálni — a 20. századi szocialista országok tapasztalatait is fölhasználva.

 

Advertisements