Akkor még egyszer a szexről és a háborúról

Lásd még: Szex és militarizmus

“A férfiak érzelemmentes dugógépek.”
“A férfiak természetéhez hozzátartozik az agresszió.”
“A fiúk nem sírnak! Ne legyél olyan, mint egy vinnyogós kislány!”

Ilyeneket férfiak szájából (is) hallunk gyakran.

Az van, hogy a “férfiasság” klasszikus értelemben azt jelenti, hogy az illető a végletekig kontrollálja a saját érzelmeit. Gondoljunk bele, az egész abból jön, hogy háborúzó társadalmakban élünk (ez sok évezrede így van), ahol ahhoz, hogy bármikor meg lehessen védeni a “hazát”, ill. meg lehessen támadni az “ellenséget”, az kell, hogy a társadalom egy jelentős része bármikor készen álljon a gyilkolásra. Gyilkolni pedig csak akkor fognak tudni kérdés nélkül, ha kisgyerek koruktól az identitásuk részévé válik, hogy kontrollálják az érzelmeiket, hogy ne érezzenek semmiféle sajnálatot az áldozatuk iránt. Meg önmaguk iránt sem, akiknek ez az alantas szerep jut.

Ez természetesen együtt jár azzal, hogy a társadalom másik felét, a nőket, pedig arra kondicionálják kicsi koruktól kezdve, hogy gondoskodók, érzelmesek legyenek, ugyanis az ő szerepük a háborúzó társadalomban a katonautánpótlás-gyártás… csecsemőt gondozni és kisgyereket nevelni pedig gyengédséggel érdemes. (Vö. Kövérákos esete a női princípiummal.)

Az is szerepet játszik, hogy a férfiaknak mindenképpen különbözniük kell a nőktől: hiszen a nők megtestesítik mindazt, ami az emberi létből a férfiak számára megtagadtatott. A gyengédséget, az érzelmességet, a lágyságot, a gondoskodást, a kapcsolódást, a harmóniát. Ahhoz, hogy képesek legyenek bármikor háborúba vonulni, az kell, hogy előre programozottan ne legyenek gyengédek, érzelmesek (ergo, ne legyenek olyanok, mint a hagyományos értelemben vett nők). Ezért a nőket megvetendőnek, másodrendűnek kell láttatni (vö. szexizmus, nemi kettéosztás). Ha nem lennének másodrendűek, még megfordulna a katonák fejében, hogy nem is olyan jó dolog ez a háború, jobb lenne hasonlítani a nőkre, és harmóniában, békében élni… És akkor ugye mi lenne, ha támad az ellenség, nem lenne, aki megvédje az országot.

Korunkbeli alternatíva: És akkor ugye mi lenne, ha a zömében férfi politikusok anyagi érdekből úgy döntenek, hogy el kell foglalni egy-két olajgazdag közelkeleti országot, nem lenne, akinek a torkán ezt le lehet tolni.

Innen jön egyébként a homofóbia is, hiszen azokat a férfiakat, akik megtagadják a “hagyományos” férfiasságot, és kicsit olyanok, mint a nők (fúj!), ki kell taszítani, meg kell utáltatni a többséggel, különben a többség is rájönne, hogy neki mennyivel jobb élete lehetne, ha nem kéne elnyomnia magában minden emberi érzést… ha kiteljesedett emberi életet élhetne, aminek része az érzelem, a harmónia, a gyengeség, a gondoskodás és urambocsá’ a sírás is… és akkor annyi lenne a háborúra való örök készültségnek.

Ez persze ördögi kör: mivel mindig készen állunk a háborúra, előbb-utóbb lesz is háború. Ha nem, hát csinálunk. Elvégre, ha már folyton készen álltunk rá, ne menjen kárba a sok felkészültség (vö. a férfiak agresszívek). És mivel van háború, mindig készen kell állni rá. Ezzel be is zárult a kör.

Így tehát, amikor férfiak önmagukat degradálják le érzelemmentes dugógépekké (“a férfi érzelmek nélkül is tud szexelni”, “minél több numerád volt, annál nagyobb kan vagy” stb.), ennek magyarázata az érzelmek elnyomása, végső soron pedig a háborúzásra nevelés (vagy ennek hagyománya, mint Kövérákosék esetében, vö. még a kormánypropaganda arról, hogy megvédjük az országot a “menekültektől/terrorizmustól”). Ez nekik identitás. Nem tehetnek róla, így lettek programozva…

Tisztelet a kivételnek, őket egyébként rendszeresen le is buzizzák. Most már értjük, miért.

Lásd még: Szex és militarizmus

Advertisements