Orbán és a félelem politikája

Szeretném elmondani, én miért nem félek az “illegális bevándorlóktól”. Annak ellenére, hogy Orbán igyekszik elhitetni velünk, hogy “válsághelyzet” van. De én nem vagyok hajlandó félni, rettegni. Elmondom, miért.

Először is: nagyon sok muszlim vallású és/vagy arab származású ismerősöm, barátom van. Csillagász kutatóként rendszeresen nemzetközi környezetben mozgok, rengeteg különböző embert ismerek a világ összes tájáról, és nagyon sokan közülük a Közel-Keletről származnak. Jó emberek, rendes emberek. Ez számomra azt bizonyítja, hogy attól, hogy valakinek a vallása muszlim, vagy a származása arab, nem lesz rossz ember. Sőt.

Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének a muszlim vallásúak között rossz emberek. Nyilván vannak, ahogy a keresztény vallásúak között is.

Mindebből számomra az következik, hogy ha Magyarország határához érkezik százezer ember a Közel-Keletről, akkor közöttük lesz rengeteg jó ember, és nyilvánvalóan lesznek rossz emberek is. Persze mi azt akarjuk, hogy a rossz emberek ne tudjanak bűncselekményeket elkövetni Magyarországon. Ez érthető. De a megoldás szerintem (és itt tér el a véleményem Orbánétól) nem az, hogy mind a százezer embert ki kell utasítani. Elvégre közöttük rengeteg jó ember van. Igen, meggyőződésem, hogy a többségük jó ember.

Büntetni a jókat azért, mert biztos van köztük gonosz is, szerintem nagyon igazságtalan.

Amit tenni lehetne, az az, hogy megadjuk mindannyiuknak a menedékjogot, és az integráció során kiszűrjük a rosszakat. Tehát ha valamelyikük itt-tartózkodása során elkövet egy bűncselekményt, vagy bizonyíthatóan tervezi elkövetni, akkor őt ugyanúgy a törvény elé kell állítani, mint ha ezt egy magyar ember tenné. A nem-bűzöző menedékkérőket viszont emberségesen, együttérzéssel segíteni kéne, hogy új életet tudjanak itt kezdeni.

Azért is gondolom így, mert ha én lennék az ő helyzetükben, hogy lebombázták a házam és a városom, és el kell menekülnöm egy békés országba, én is azt szeretném, ha velem így cselekednének. És nagyon nem díjaznám, ha engem is kiutasítanának azért, mert a csoportban, akikkel érkeztem, biztos vannak rossz emberek is. Pedig én jó vagyok! De ha ez senkit nem érdekel… És nem is hagyják, hogy bebizonyítsam, hogy én jó vagyok! Hogy dolgozni akarok, meg akarok tanulni magyarul, szeretném, ha a gyerekem magyar iskolába járna, új életet szeretnék kezdeni.

Nyilván nem minden menekülő ember gondolkozik így, de biztosan sokan így gondolkoznak közülük. Szerintem a többség így gondolkozik. Nekik meg kéne adni a lehetőséget, hogy bizonyítsanak.

A bűnözőktől meg azért nem félek, amiért a magyar bűnözőktől sem félek. Mármint nyilván félek, egy bizonyos szintig. De tudom, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás elég jól megvéd a magyar bűnözőktől. Nem látom be, hogy miért ne tudna ugyanez a rendőrség és igazságszolgáltatás (ráadásul most már a katonaságot is ráállították az ügyre) megvédeni olyan bűnözőktől, akik ráadásul még nem is helyiek. Nem is ismerik az országot, nincs tapasztalatuk a helyről és az itt élő emberekről, kapcsolataik is alig vannak. A szélsőjobboldali média azt állítja, hogy kiterjedt maffiahálózatuk van. Én ezt nem hiszem el. Nem lehet kiterjedtebb maffiahálózatuk, mint a helyi bűnözőknek. Ráadásul a terrorelhárítás nagyon komolyan dolgozik rajta évek óta, hogy leleplezzenek mindenféle radikális-iszlámhoz köthető szervezkedést Európa-szerte. Szóval én nem félek tőlük. Nem jobban, mint a magyar/európai bűnözőktől.

Én őszintén együtt érzek az ide érkező, menekülő emberek többségével. És ezért igazságtalannak gondolom, hogy a jókat is kiutasítjuk a rosszak miatt.

***

Még pár szót Orbánról.

Azt gondolom, hogy Orbán egy nagyon okos politikus. Viszont azt is gondolom, hogy mint minden politikus, aki huzamosabb ideig nagy hatalmat kap a kezébe, őt is elvakította a hatalom. Így megszűnt a nép érdekét képviselni, és most már elsősorban az a célja, hogy a hatalmat megtartsa. Mint egy drogos, aki nem tud lejönni a szerről. (Ugyanez történt korábban az összes miniszterelnökkel, a szocikkal is. Csak Orbán náluk okosabb.)

A hatalom megtartásához az kell, hogy a nép még akkor is őt támogassa, ha olyan intézkedéseket hoz, amik nem tetszenek a népnek. És nyilván kell hoznia ilyen intézkedéseket, ahogy minden vezetőnek. A szocik ebbe buktak bele. Meghozták a népellenes intézkedéseket, a nép pedig ellenük fordult.

De Orbán okos politikus. Éppen ezért kihasználja a “migránsválságot”, hogy a népet maga mellett tartsa. Félemet kelt. Elhiteti az emberekkel, hogy vészhelyzet van. Amíg az emberek rettegnek, addig nem érdekli őket, milyen egyéb intézkedéseket hoz a kormány. És épp ez a célja Orbánnak. Ezért csinálta a plakátkampányt, és ezért nem engedte tavaly nyáron továbbutazni azokat az embereket, akiknek a Keletiben kellett rostokolniuk napokig. Hogy félelmet keltsen. Ezért szól a közmédia híradójából egyfolytában az, hogy miket csináltak a “migránsok”. Szerintem ennek a nagy része propaganda.

Ugyanis amíg képes elhitetni az emberekkel, hogy vészhelyzet van, de ő, Orbán Viktor, majd megmenti az embereket, addig a nép támogatni fogja. És közben csinálhat azt, amit akar, meghozhatja a legnépellenesebb, legkorruptabb, legundorítóbb rendelkezést is. Mert a nép továbbra is szereti. Megmentőjének tartja. Hősnek.

Mindettől függetlenül azt nem tagadom, hogy a jelenlegi migráció egy komoly ügy. Nagyon komoly. Olyan komoly, hogy az összes európai ország vezetője ezen agyal hónapok óta.

A migráns emberek ügye egy olyan komoly ügy, amit csak közösen, egymással megegyezve, közösséget vállalva, közös elhatározással lehet megoldani. Európának akkor van esélye egy hosszútávú, emberséges megoldást találni, ha összefog.

Az Orbán-féle kivagyiskodó, csak-ő-tudja-jól-és-mindenki-más-hülye, népuszító hozzáállás egészen biztosan nem a jó irány.

Főleg, hogy Orbán ezt elsősorban azért csinálja, hogy megtartsa a hatalmát.

De ez nem jó hozzáállás. Egyeztetni kéne, kompromusszumra törekedni, meghallgatni a többi ország érveit, gondolkozni. Segíteni a másikat, közösséget vállalni Európa (és a világ) többi országával.

Csak így van esélyünk túlélni a következő évszázadot, globális fölmelegedéssel és tömeges migrációval együtt.

***

Ajánlom a következő videót megnézésre, amiben kiderül azt is, hogy hogyan és miért bűnös Magyarország (a többi Európai országgal együtt) abban, hogy a közel-keleti háborúk ilyen borzalmas mértéket öltöttek.

Menekülsz a kurvanyádba, de nem ám a mi hazánkba! (Slejm videó)